kultúrált szemelvények egy szeptemberi vasárnapon

Megéltük, hogy szeptember van. Megéltem, hogy miközben írom a blogot, a kezelői felületen különböző füleket vettem észre egy év után, ilyen feliratokkal, hogy:
Megjegyzés: van. sok. majdnem mindenhez. Nagy a pofa, kicsi a zsemle.
Beállítások: elfogyhatatlan pénzeszköz, tengerpartra néző szicíliai villa, kezelhető gyermekekkel és odaadó férjjel.
Tervezés: jobbára ez marad a megvalósítás helyett.
Pénzre váltás: mit? a testem kell?
Statisztika: az olvasók hány százaléka találta ki, hogy már megint másnaposan írok bejegyzést?

Blog megtekintése. Inkább nem.
Egy modern költőnőnek érzem magam, aki a szennyestartójának tetejére teszi a laptopját, a redőnyét tövig lehúzza, hogy további fejfájásra ne aggódjon okot és neki kezd írni. A semmiről. És mikor erre rádöbben, akkor abba is hagyja. De csak egy percre, hogy aztán addig húzhassa az időt míg tud írni valami okosat. Kész. Amúgy 3 hét és megyek haza. Most mondom, rántott sajttal és krumplipürével várjatok. És ha tanultam valamit ma is: egyszerűen a buliban soha ne vegyétek elő a telefonotokat, örüljetek, hogy nincs térerő, ne kezdjetek el írni smst, vagy hívogatni embereket, mert másnap kétségek fognak gyötörni a dehidratáltság érzése mellett.

"...de fáj. Annyira, hogy nincs erre szó, vagy többszavas kifejezés"