naplemente

... és repülünk tovább.
Történjen bármi. A smink marad, a rúzs a táskában. Lehet néha üvölteni, lehet néha sírni, lehet hisztérikusan nevetni, és kifejezetten boldognak lenni. Lehet bort lopni a bárból és magyarokkal találkozni a világ más pontján. Ezért szerettem. Sosem tudhattam hol alszok aznap este. Remélem, lehet hinni az újjászületésben. Mert akkor bagoly lennék, vagy hattyú. Amikor szabadestem, majd kinyitották az ejtőernyőt, csak annyi dolgom volt, hogy lenézzek és lássam a sportcipőmet, ahogyan a semmiben lebeg és minden más egyszerűen tovaszáll, nem csapunk zajt, édesen, halkan. Látunk mindent messziről, fentről. Nem értem, miért nem élünk a levegőben. Mindenkinek sokkal könnyebb lenne. Az utolsó nagy kalandom során a pilótafülkében voltam felszálláskor és igazán közel voltam a csillagokhoz. Valami, ami végképpen megváltoztatta az emlékeimet és kis könnyet csalt a szemembe. Ilyen hát repülni. Éjjel... nappal. Igazán. Nyugodalmas jó éjszakát. Mert, ki tudja, mit hoz a holnap.