A kis kopogó, göthös, heves mediterrán szellemeink elhagyták a házat...
Túl vagyunk az utolsó privát szféránkat erősen befolyásoló tőrdöfésen, az utolsó ciao, puszi miegymáson és immáron birtokba vehettük az otthonunkat, ahogy azt nekünk szánta a jóisten. Meg a főnökünk. Főztünk, ettünk, rosszalkodtunk, kialakítottuk a netszobát... lassan pedig erősen a szocializálódás küszöbére lépünk. Ha holnap megkapjuk azzzzengedélyt, akkor majd mosolyogva nyugtázzuk a napot és, hogy minden elindult a maga szépséges és sivatagforró útján. Ma csak háromszor nyitottam ki a Pandora szelencéjét a facebook-on. Mártinak másodjára ki is jött a kis angol zsebvámpír.
Most már próbálkozunk kivenni a szabadságainkat, a dátumok egyáltalán nem stimmelnek, hogyan szervezzük meg, hogyan ugorjunk neki, mikor tudjuk meg az eredményt és ki visz minket haza? Józanon! Próbálkozunk.
Kiegészítéseket teszünk:
1. Voltunk templomban. Volt egy nyugodt 20 percünk két hét alatt.
2. Idegzabálás folyik. Most még az is baj, hogy az én parafám rombusz alakban csüng le a konyha falán.
3. Már nincs két hét szeptember 11-ig. Aznap szabadnapom van.
Óje, olasz digók kakaskodása autókarcolás kapcsán. Mentem.
Ja és RIP kedves Gianluigi. Furcsa, hogy miket nem hoz az élet. Vagy nem az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése