Annyira jó posztot nyomtam előzőleg, de semmi komment, csak a puszta kurzor selejtes íve, hogy ott állnak a bötűk szépen sorjában a kendőzetlen igazság keblén és annak vagyok szemtanúja, hogy sivatagi por járja át soraimat... ezt érdemlem?:) Tudom, hogy nyár van, mindenki bikinizik, vagy még azt se, meg buli van, meg izzadás önmagában, vagy több emberrel... de akkor is! Aztán meg ha netán meglepnélek benneteket otthon, akkor csak azt látnám, hogy mellig felhúzott matróz csíkos topban ücsörögtök a gép előtt csontvázzá aszalódva? Terveket akarok látni, álmokat, fénnyel működő utasszállító repülőket, igazmondó olaszokat és hideg kávét? Sok ez? Vagy csak a minimum és én fogalmazok túlságosan költőien?
Látogatókat ide. Hatos kórterem, az ablakhoz legközelebb eső ágy. A kényszerzubbony esetenként elszakadhat. Csókok.
Hát, Életem, itt nincsen semmi. CSak a harmadnaposság. De ma voltam bikinigyantán, amitől egyszerűeen szexistennőnek érzem most magam. Így a hajón remélhetőleg legközelebb nem csak a Cukornyuszi, a segédje, meg a 36 éves bűzlő arab jön oda hozzám, ingyen nyalást felajánlva. Csütörtökön pedig majd fodrászhoz is eljutok. És így, újjászületve élvezhetem majd a 120. unokatesóm eljegyzési ünnepségét, aki bár fiatalabb nálam, de már 10 éve van pasija. Bár nem tudják, hogy a lakodalom mikor is lesz, de szűk, 70 fős családi körben szeretnék megünnepelni, és emlékezetessé tenni ezt a csodás napot.
VálaszTörlésIgen, ez az élet: nekik van házuk, franciaágyuk, meg 300 ezerért függyönyajánlatuk. Igaz, a Balaton, a nyarálási célterületek netovábbja, mert utána megszűnik a világ. :-D
Most nekem sincs annyi lóvém, amennyit szeretnék, de majd felhívom az egyik haveromat, hogy ugyan jegyezzen már el engem is, majd kap egy láda sört cserébe. A gyűrűt meg kiválasztom én. Utána meg nem lesz semmi.
Buktinak meg cukik a kistesói!!!!! :-D
Tudtam, hogy megesik rajtam a szíved! ne aggódj a mi esküvőnk a címlapon lesz, ez már csak magától értetődő. Bevállalok valami durva szmokingot lila nyakkendővel és makkos cipővel:) de most azt hiszem megyek alukálni, nehogy ébren találjanak az írek és befogjanak valami hispán eredetű járatra! most éppen a delirium silence c. remekbeszabott nótáját hallgatom és eszembe jutott kocsiscsabi. Tényleg ki kellene már aludnom magam.
VálaszTörlésÉs a nevetését is hallod a füledben csengeni??? mert akkor, Szivi nagyon nagy baj van.
VálaszTörlés:) uuuuuu bakker ez koros, nekem is a napokban jutott eszembe kocsiscsabi, mert lattam egy fiukat az utcan aki hasonlitott ra... de szerintem ne gondoljunk ra tobbet, mert megjelenik es azt a fulbemaszo kacajt nem elnem tul...;P
VálaszTörlésKatinkacska, kosszencs, tenyleg nagyon cukrok.
Nixon, a bejegyzesed amugy vitte a primet de mire elolvastam nem volt idom reagalni.- az a Ryanair-nepszerusito foto az nagyon kiraly, mar a facebookon is tetszett!!
amugy meg... csak tovabbi ugyanilyen "szurke" hetkoznapokat, es en boldog vagyok:)
csok mindenkinek
Mára elmúlt a fura csengés a fülemben, nincs több kocsiscsaba! Mostanság, ha tehetem fél életemet kint töltöm a teraszon alkoholt szürcsölve, a másikat meg a parton, mert jelenleg az tesz boldoggá. Amúgy meg I don't need sex. Life fucks me everyday!
VálaszTörlésHuhha... Azta ... nos asszem ennyit sikerült értelmesen kiszednem magamból a bejegyzéseitekre :-)
VálaszTörlésKatinka: imádom az iróniádat :-) Komolyan ez nagyon hiányzik :-)
Niki: ha nincs látogatód, lehetsz Te is látogató :-) Nekem sem volt még, és én már kétszer voltam Nálad, szo most Te jössz. Tudom nem túl vonzó e német föld, de azért tudok szépeket mutatni :-P És inni itt is tudsz a teraszon. Szo gyere várlak!!!!
Jaj, drága Noémi, én nem vagyon ironikus, csak nem szeretek olyan dolgokat csinálni, aminek nincs semmi értelme. Most nyilván a te eljegyzésedre elmennék, meg örülnék neki, de egy faszomtudjamilyen rokonéra minek???????? Anyám meg itt terrorizál az ajándékainak a csomagolásával...mondtam neki, hogy nem érdekel. leszarom, és elmegyek spinningre. Na, annak, van haszna.
VálaszTörlésNa amúgy szerintem kútba esett ez az angliai projekt, de legalábbis nagyon nagy a hallgatás.
áááá, teraszon alkoholt szürcsölni??? Zsír....ha lesz ócsó repjegy, megszállom Rómát. Amúgy meg Niki ne lopkodjad a kispajtásomnak a szövegét, jóvaaannn??? eeeeeeeeeeee, "ne faszozzá, mert mögiszod a levit" :-D
Buktinak meg innen is gratulálok a hüvelyi orgazmusához, kb majdnem lefordultam a székről, amikor olvastam, de kicsi szívemet melegség járta át az örömödnek az olvasatán! :-)
A huszárvágásos témán én is örömködtem.
VálaszTörlésValami hasonló váltásokat eszközölök majd én is ki, pl: Rómában sétáltunk, egész hangulatos így estefelé, főleg a Tevere partja. Sajnos tesóm mégsem látogat meg nyáron, azért ez egy kicsit elkeserített és rányomta a bélyegét az estémre.
Hm.
Amúgy a hídról lefelé bámulva rájöttem, hogy asszexuális vagyok.
:):):):)
Bocsi Katinka, hogy lopdosom a szöveget, de ez mindennap eszembe jut. Ezzel vigasztalom magam (leginkább). Nojszi, Frankfurton még gondolkodom, felgyűltek a tervek így az utolsó körben, de minden lehetséges. Régen voltam már Németországban, ami nekem két dolgot jelent: egy kva nagy tavat, meg a lopkodós kva madarakat!
ahhhahhhahhhaaaaaaa
VálaszTörlésyess
ez az ami hianyzik az eletembol!! TI:)
azert most en is majdnem lefordultam;P
Nixonnak a csendes ironiajan foleg:)
bar a csalad es az orgazmus keveresebol nekem eszembejutott amikor valami hasonloval nyosztettelek rantottaeves kozben - fenykorunkban. el is ment az etvagyad... most meg asszexualis lettel.. meg lassan alkesz... vazzz.. lehet tenyleg cserelodnek a polusok;P
az a kurva madar!
Amúgy sose sajnáld, hogy aszexuális vagy. Néha imádkozom azért, hogy bár csak ne a p...-mal gondolkodnék. Vannak az életben sokkal fontosabb dolgok is. Pl. diplomamunka írás a pornhub.com nézegetése helyett. Legalább van energiád az élet igazán fontos dolgaira. És nem vágják a fejedhez, hogy mennyire egyszerű lény vagy.
VálaszTörlésKurva madár, mi??? Azt sem tudtátok, hogy hol vagytok, eeeeee. :-D
De! Németországban!
VálaszTörlésAase to partjan, bakker!! Munsterben. ehh
VálaszTörlésigaz multkor beszelgettem nemetekkel es mondtam nekik, h voltam nemeto.-ban... kerdeztek hol? oooo... ooo... egy nagy to partjan.. aztan masnap beugrott..
pornhub.com?:P
na Katinkacska, ezt azert nem neztem ki beloled...;)
jo azert nem csalodtam:)
Annak a kurva madárnak neve is van, szegénykémnek: PETRA. Valamint tök sokan szeretik, szóval ne sértegessétek, jóvan?
VálaszTörlésNézzétek meg a Vámpírnaplók c. sorozatot. Már 4 napja ezen pörgök, hihetetlenül jó. Igaz, elaludni nem nagyon merek, de majd valahogy feldolgozom a látottakat.
Katinka te valamit nagyon felreertesz.. Petra kedves aranyos fekete hattyu aki beleesett egy feher vizibiciklibe. Ez egy dolog... meg talan meg is tudnek hatodni tole... de a kurva madar az egesz mas: az a kurva madar egy kacsa, ami odatotyogott - inkabb odasettenkedett - mogenk mikor - anno domini prevega korunkban - ettuk a home-made szalamis szendvicset, Nixon kisebb etvaggyal, igy egy figyelmetlen percunkben az iment emlitett "vadallat" csorevel felkapta a taskara helyezett fel szendvicset es gyozedelmi trofeakent elviharzott vele a tobbi 20 kacsa koze... majd osszeverekedtek.
VálaszTörlésHa jol remlik.
ja, es kigyulladt a kuka.
A Petra jó fej, azzal a lopós madárral volt a gond, aki megfújta a sajtot a szendvicsem tetejéről. A sorozatokat most kiiktattam az életkémből, próbálok nem függni... majd szeptembertől a Dexteren... addig meg ihaj, mennyi idő van... annyira nem akarok ma menni dolgozni, neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem, pedig irány ma a szimpatikus Baden Baden és Párizs, ahol még este 11kor is süt a nap... nem bánnám, ha ott ragadnánk... vagy... kedden este Ibizát csinálok. Drukkoljatok. Hátha. Még részese lehetek a csodának. Akár egyenruhába is nyomnám. Csak ott lennék, a táncparketten!
VálaszTörlésNa álmodozás vége.
Mentem fürdeni. Csók!
egyszerre kommenteltünk!
VálaszTörlésez már szerelem!
:D
:-) Bocs a visszautalásért, de ha már a szaftos emlékeknél vagyunk, nekem az győzött, mikor Bukti a lehető legnagyobb mélységekig k..va hangosan ecsetelte a szexuális életének nem feltétlenül hétköznapi mozzanatait a magyarokkal zsúfolásig megtelt repülőgépben útban Párizsból hazafelé :-))) És persze a 2 órás út után szintén rohadt hangosan megkérdezi: Huhh ezt tényleg mindenki hallotta?? :-)))
VálaszTörlésNiki megnyugtatlak, itt kisebbek a galambméretek és előfordulások mint Nálatok ott a messzi Rómában :-) Szo hajrá, bármikor szívesen látlak :-)) Kaja és szállás biztosított :-)
Katinka ne értsd férre, de akkor is imádom az iróniádat :-)))) És akkor merre veszed az irányt, ha Anglia kilőve??
Na jók legyetek, és kívánok Nektek továbbra is ilyen magasröptű gondolatokat :-)
nekem mindig bedugul a fulem a repulon, es csak Denis tanitott meg ra, hogy hogy dugitsam ki...:) azota nem ordibalok, de az tenyleg ego volt..
VálaszTörlésNixon:_ szerelem de mostansag eleg platoi... ha meglatoatod Nojszit, onnan rogvest ide is repulhetnel, van ryanair:) es innen meg a nyugos hajo-busz-vonat-x-teleport:P
teleport?
VálaszTörlésmennyiért? láttam, hogy frankfurtból van ryanair pulába, de khm... a teleporttal együtt találjátok ki majd az időtágító gépet is, mert barátnőtök idén nyáron, legalább is ebben a hónapban kakivá dolgozza magát, remélem ennek lesz is foganatja egy szicíliai házikó képében. Nem, már nem toszkánai, mert az burzsuj. Meg délebbre kedvesebbek, és olcsóbb minden. Ja, este megálmodtam egy hihetetlen jó rajzfilmet, ha legyártottam volna, most már nem kellene azon rágódnom, hogy hogyan férjek bele a 140 denes harisnyámba. Reggelre viszont elfelejtettem az alapötletet is. Szóval megyek dolgozni.
Csók a családnak!
:P
VálaszTörlésnekem mar 2 filmotletem van.. es emlekszem is... csak meg kene irni...
figy ha neaggyisten van idod Nojszit meglatogatni, onnan siman:) eljohetnel ide is, par napra.
vagy: en szept kozepe vege fele tervezem hazamenni, utana oktober vegen es utana karacsonyra, ertsd elotte egy het tuti.
Hmm?
csok, reagen lattalak, ugyhogy mar IDEJE LENNEE!!!