happy landing... happy ending

Sokszor annyira vártam ezt a napot, hogy néha, amikor nosztalgikus hangulatba keveredtem, írtam egy utolsó blogbejegyzést és elmentettem wordbe. Jó lesz az még, gondoltam. Édesistenem, hány dologgal voltam így:) De végül is azt hiszem, elbúcsúztam, kicsit, magamban. Jó emlékekkel. Hiányozni fog már az a büdös nagy város, az emberek, a kocsmák, tudjátok, ez az a kötelezően bekövetkező végkifejlet ennyi idő után, mint a horrorokban a gyilkos elől a házba bemenekülés. A munka még inkább. Csak valahogyan az egész nem alkotott egy kerek boldogság érzetet, ezért úgy érzem, szükségem van egy kis pihenőre, majd aztán újra száguldok. Tervek vannak, feladni sosem fogom, itt vannak az ünnepek. Nem aggódom már a holnap miatt, legalább is egy ideig nem. Majd az aggódik maga miatt is, benne van a Bibliában.

Ja és tanulság? Nincs. Vagy, tudjátok mit? Ide a végére legyen egy pár.
Hinni kell, és repülni tovább. A galambokat azért kivételesen gyűlöljétek. Egyetek sok zöldséget és ne igyatok sok kávét. Imádjátok a tengert. Töröljétek meg a szátokat minden étkezés után, ne keverjétek a bort a sörrel, meg a ginnel, és… élvezzétek még azokat a pillanatokat is, amikre később csak úgy gondoltak majd vissza, hogy „bárcsak ne emlékeznék”. Vegyétek meg azokat a dolgokat, amikre kíváncsiak vagytok, hogy mire jó és hogyan működik. Ugorjatok ki a repülőből, akkor is. Álmodozzatok, és amikor váratlanul teljesülnek vágyaitok, legyetek lúdbőrösek. És mindegy, ki mit mond, saját érdeketekben, csatoljátok be azt a rohadt biztonsági övet.
A márványpadlón doboló lábujjaim lefagytak, látom a leheletem, utolsó kávé és meleg croissant. Egyenruhámat gondosan összehajtom, bőröndöm meg nettó 50 kiló, ami miatt az idegösszeomlás szélén is állhatnék. De ehelyett csak mosolygok, mint a tejbetök. Valami új jön. Azért sokáig éljen ez a 16 hónap szédület.

Köszönöm nektek, akik olvastak, kommenteltek is meg nem is, családomnak, barátaimnak és ellenségeimnek, lakótársaimnak, munkatársaimnak, a rúzsfoltos cigicsikkeknek, Tarantinonak a remek rendezésért, bár lehetett volna egy kicsivel több buja erotika is. Köszönöm, köszönöm:)

Lujzika voltam.

és a nap legkínzóbb kérdése...

vajon mennyire utálhat a főnököm, ha utolsó előtti munkanapomon írt rólam egy jelentést a személyi aktámba, mert nem volt megfelelő összhangban a rúzsom és a körömlakkom színe?:):):):)

-Till your last day, you are working here, dont forget that.
:) kéééész

öööö a hétvége kérdése

Ér ott lenni a VINYITen?
Csak érdeklődnék... mert érdekelne! Részeg, szabadon alázható egyetemistának akarom érezni magam koffeintől és háromnapos rohamszerű tanulással átitatott testtel és lélekkel!!!!

naplemente

... és repülünk tovább.
Történjen bármi. A smink marad, a rúzs a táskában. Lehet néha üvölteni, lehet néha sírni, lehet hisztérikusan nevetni, és kifejezetten boldognak lenni. Lehet bort lopni a bárból és magyarokkal találkozni a világ más pontján. Ezért szerettem. Sosem tudhattam hol alszok aznap este. Remélem, lehet hinni az újjászületésben. Mert akkor bagoly lennék, vagy hattyú. Amikor szabadestem, majd kinyitották az ejtőernyőt, csak annyi dolgom volt, hogy lenézzek és lássam a sportcipőmet, ahogyan a semmiben lebeg és minden más egyszerűen tovaszáll, nem csapunk zajt, édesen, halkan. Látunk mindent messziről, fentről. Nem értem, miért nem élünk a levegőben. Mindenkinek sokkal könnyebb lenne. Az utolsó nagy kalandom során a pilótafülkében voltam felszálláskor és igazán közel voltam a csillagokhoz. Valami, ami végképpen megváltoztatta az emlékeimet és kis könnyet csalt a szemembe. Ilyen hát repülni. Éjjel... nappal. Igazán. Nyugodalmas jó éjszakát. Mert, ki tudja, mit hoz a holnap.

az művelődési kényszerről

Azért jó tudni, hogy van, aki olvas. Mármint engem. Bár sosem néztem meg a statisztikát, hányan klikkelnek (99% tévedésből) de már egy komment is mindig jól esik. Valahogy igen, több ez, mint a facebook, ott az ember inkább csak szemlélődik, esetenként bassza a rezet. Na jó, mindig. Azonban ezen blog sorsa a hirtelen halál, ha csak a két másik művésznő nem pötyög bele... de ezt meghagyom nekik, mert úgy sem élnek a lehetőséggel, így a nosztalgia miatt végül csak az enyém marad. Nem tudom, lesz-e új blog, talán ha lesz egy új kaland, és belevágok talán megint egy kevésbé unalmas munkába... vagy írok valami lelkisegítő, gyógyító bestsellert és végigturnézom vele az egész világot. Megy hát az agyalás. Amikor az ember ugrik, akkor ugye benne van az is, hogy az alatta lévő medencében nincs víz, vagy csak kevés... na ebből lesz másnap a helyi újság lapjaiban vezércikk. Nem akarok címlap lenni, megfelel valami amitől mindennap egy kicsit majd boldognak érezhetem magam és nem verem be a fejem. Jó lenne egy hely, ahol nem kell hazudozva eladni valamit, nem kell korán kelni és körmöt festeni, nem kell idióta főnököket elviselni, nem kell kompressziós harisnyába izzadni, esetenként szarrá fagyni, nem kell megsüketülni... hm... mintha az intenzív osztályról beszélnék, nem? Várom az új bonyodalmakat, hiszek abban, hogy jól döntöttem és fogok még ugyanennyit nevetni. Sajnálni fogom és esetenként megbánni? Nem kérdés. A hihetetlen helyzetek, az elképesztően őrült utasok, a lehetetlen kérdések és emberek világa volt ez... repült a munkaidő, sütött a nap, szerelmet vallottak a munkatársak, az örök városban sétálhattam, euróval fizethettem, szicíliai bort ihattam, ír bankszámlára kaptam életem első fizetését, és október végén napozhattam a teraszon, vendégül láthattam a barátaimat, megmutathattam a családomnak a tengert és ötvenkét másodpercig szabadeshettem. Szépülhettem (?), épülhettem. Szerencsés voltam, na. Igazán az:) De új szerep vár rám, és jó most megpihenni, mielőtt az ember lánya kicsit elvadul és elveszti azt, amivel útnak indult. És nem csak a hamuban sült pogácsa a lényeg. Hanem az Irsai.:)S talán önnyugtatóan buzisan hangzik, de úgy gondolom, az eddigi dolgaim rendje a garancia arra, hogy még bármi megtörténhet.
És akkor még egy buzis dal is ehhez. De már már szentimentálisan buzis, nyálas, majdnem olyan, mint maga.. a Mester. Klikk!
ja, nóta tévés felvétel. én kérek elnézést.
-13

:)

most múlik:)

Utolsó visszaérkezésem estéjén pötyögök, az nagy örök városban:)
Fura lesz ismét használni a "határtalan" kreativitásomat és kitalálni, hogy most mi szeretnék lenni... talán menni fog. Talán visszafogad majd a régi közösség és talán megbékélek a majd otthon töltendő hétköznapokkal. Mert azok is szépek. Hm. Vagy azok szépek igazán. És már itt is jó lenni. És örülök, hogy hiányozni fog.

Újabb gyűjtemény a naptárba most kivételesen nem jött össze, és ez részben az én hibám... de egy kicsit elraboltak:) és velem tartott a tudat is, hogy december közepétől belevágunk, na. Rendesen. Nem kicsit... nagyon! Szép napokat!

-30

... and off I go:)

idézet kávé mellé:)

"when i woke up this morning
i said to myself
should laugh of should i cry
funny little things
can make my day
funny little things
can take it away

it's a beautiful day
it's a beautiful day
it's a beautiful day
it's a beautiful day
it's a beautiful day

it's a beautiful, beautiful, beautiful day today"